A cikk (Kótis Nikoletta: Nyelvhasználat a Facebookon címmel) nyomtatásban is megjelent az alábbi tanulmánykötetben: Jelentés a magyar nyelvről 2016–2020 (szerk. Balázs Géza). Petőfi Kulturális Ügynökség, Budapest, 2021. 99–109. o.
Hogyan írunk ma, 2020-ban az egyik legismertebb közösségimédia-felületen, és miként reflektálnak erre a népszerű Facebook-oldalak és -csoportok? A legutóbbi statisztika alapján globálisan a 25–34 év közötti férfiak alkotják a facebookozók legnagyobb demográfiai csoportját. A NapoleonCat honlapján látható magyarországi adatokat megnézve kiderül, hogy itthon valamivel több nő használja az oldalt, mint férfi, és a legkevésbé a 18 év alattiak látogatják, de még így is ez a legnépszerűbb közösségi hálózat: 2020 októberében közel 6,4 millió felhasználója volt hazánkban – ez közel kétharmada az ország népességének.
Tibi atya társadalomkritikus posztjai senkit sem kímélnek
Hogyan kommunikálunk egymással a világhálón, miközben bárki láthatja azt?
A kapcsolattartáson kívül többek között híreket olvasunk, információt szerzünk, szórakozunk, adunk-veszünk a Facebookon. Nem mindenki tudatosítja azonban magában az oldal természetéből fakadó nyilvánosság hátulütőit. Bármelyikünk élete nyitott könyv lehet hozzászólásaink, hirdetéseink, megosztott képeink és kedvelt cikkeink alapján. Senki sem rejtőzhet el teljesen, aki regisztrál az oldalra, ha pedig ehhez még extravagánsan is viselkedik, ne csodálkozzon, ha előbb-utóbb egy internetszerte keringő képernyőfotón látja viszont valamelyik irományát.
A SocialBakers alapján a Magyarországon jelenleg negyedik legtöbb (majdnem 1,3 millió) kedvelővel rendelkező – a magyar felhasználók számát tekintve első – Tibi atya görbe tükröt mutat a társadalomnak, és habár a mémoldalként indult brand névjegyében azt fogalmazták meg, hogy senkit sem akarnak megsérteni, ezt nem mindig sikerül megvalósítani („Hogyan ismerjük fel a hülyéket? Itt dolgozik: Rozsdás Rákolló, itt tanult: Az Élet Iskolája”). „Lőnek mindenre, ami nem tetszik nekik”, ahogyan ez a Humbák Művek Kft. ma már arcát is vállaló ügyvezető igazgatójával, dr. Tóth Mátéval készült interjú bevezetőjében olvasható.
Nem mindenki tudja használni a Facebook összes funkcióját, ezt bizonyítja a Gilébeg eppől a dzsopordpól…
Az alkoholista pap fiktív figurája nem siratja el a követését abbahagyókat – vagy elképzelt foglalkozásához méltó ájtatossággal búcsúztatja el a csalódottakat, vagy pedig kijelenti, hogy „alapítsatok már valami csoportot, mert rohadt unalmas, hogy mindig egyesével bejelentitek, miközben nekem aztán rohadtul nem hiányoztok”. A humbákföldi atya kívánsága meghallgattatott. Léteznek csoportok, amelyeket a hozzászólásokban vagy külön bejegyzésekben bejelentett távozások köré alakítottak, attól függetlenül, hogy ezek a jelzések színpadiasak, és a sorok szerzője azt kommunikálja bennük, hogy romlott az adott oldal színvonala, vagy egész egyszerűen nem találja a „kilépés a csoportból” gombot. Nem szégyen ez utóbbi sem, legfeljebb azt mutatja, hogy nem mindenki tudja használni a Facebook összes funkcióját – mindenesetre számítsunk rá, hogy amikor erről publikálunk egy nyilvános bejegyzést, a segítő szándékú hozzászólások helyett másban lesz részünk.
Népszerű gyűjtőhely a Gilébeg eppől a dzsopordpól…: sejthető az elnevezésből, hogy a tagjai betűcserével élve posztolják a (név és profilkép eltakarásával módosított) képernyőfotókat – minél drámaibb hangot üt meg vagy több helyesírási hibát tartalmaz egy elköszönés, annál nagyobb sikert arat itt. Egyébként ennek a tendenciának az ellenkezőjét akkumuláló oldal is létezik, lásd a Köszönöm a befogadást! csoportot, ahol egy másik felesleges jelenségen, a csatlakozási szándék elfogadását megháláló bejegyzéseken szórakoznak a tagok. Ezen valószínűleg nem lepődik meg az, aki találkozott már otromba kép- és névkitakarásokat (A kitakarás mestere vagy!), esetleg képernyőfotókat (Vágd körbe a képernyőlövéseidet, te istentelen pogány) gyűjtő lappal.
Igen az igekötőkre, nem a tárgyragra
Privát chat vagy privát üzenetet helyett privit, esetenként privátot írnak, de az „írtam privát” is előfordul
Az egyes szám első és második személyű birtokos személyjeles alakokból elhagyható a tárgyrag, ezt reklámokban, válaszüzenetekben is tapasztalhatjuk („Rendeld házhoz ebéded!”, „Köszönjük rendelésed!”) – nem helytelen[1], de zavaró lehet akkor, ha emiatt nem egyértelmű egy mondat, például egy „anyám megöleli apám” szerkezetből nem derül ki biztosan, hogy melyik fél az aktív cselekvő. Amennyiben egy szöveget Word-dokumentumban fogalmazunk meg, és bekapcsoljuk a helyesírás-ellenőrzőt, akkor sem biztos, hogy egy átolvasást követően felfedezzük a hiányzó toldalékot, hiszen a program nem érzékeli a jelentést, a szemünk pedig könnyen behelyettesítheti ezt a részt, főleg, ha egy t betűre végződő szót látunk.
Egy másik jelenség az automatikus ragozásé, amelyet talán a L’art pour l’art Társulatra vezethetünk vissza. A humoristák időnként elhagyták előadásaikban a -t tárgyragot vagy más toldalékot, amikor valamelyik szó végződése hasonlított a toldalékmorfémára: „Maga is inkább adná haza a kereset! Tudja, mennyit dolgozom a lakbér?” A Használd az Automatikus Tárgyeset Facebook-oldala, valamint az ebből kinőtt, azonos nevű nyílt csoportban posztolók (bejegyzést közzétevők) és kommentelők (azaz a hozzászólók) is előszeretettel nyilvánulnak meg ehhez hasonló módon („ajándék csónak ne nézd a lapát”).
Az interneten bátran kifejezzük véleményünket, akár egy álláshirdetés alatt is (kép forrása: a Szárnyas Fejvadász Facebook-oldala)
Gyakran jegyzik meg a hozzászólók egy-egy poszt alatt, hogy „írtam privát”, esetleg „privátban” vagy „magánban”, de a privát chaten elküldött üzenetet „privi”-nek is becézik. Nyereményjátékok alatt szinte mindig látható az „osztva” kifejezés, akkor is, amikor nem feltétele egy játéknak a megosztás (a Facebook szabályai alapján egyébként sem lehetne az). Megfigyelhető a személyes névmások váltakozása („írj rám” és „írj nekem”), az igekötők (főleg a be- és a ki-) gyakori használata: „kövess be” (kövess engem), „kikövet” (abbahagyja a követését), „beállok” (sorba állok), „előzd be” (előzd meg), „bejósol” (megjósol), „kiposztol” (posztol), „beszkennel”, „kiexportál”, „ledegradál” (fel nem is lehetne), valamint az idegen eredetű, szleng jellegű szavak, mint a „kimaxol” (kiaknáz), „kikeráz” (kicsinosítja magát) és a gyakorlatilag lefordíthatatlan „bekringéztem”. További érdekes kifejezésekért javasolt elolvasni dr. Ludányi Zsófia 2015-ös, rövid gyűjteményét a helyesírás.mta.hu blogján (címe: Ezek a szavak borzolják az idegeinket), amelyben többek között becenévképzős szavakról („tali”, „puszcsi”, „köszcsi”) és állandósult szókapcsolatokról („szép napot”, „megyünk a játszóra”, „nem mondod?”) is említést tesz. Ludányi pleonazmusról, azaz szószaporításról írt cikkét[2] szintúgy érdemes tanulmányoznia annak, akit esetleg aggasztana a fent felsorolt kifejezések „helyessége”.
Feltételes módot alkalmazhat egy felhasználó akkor, amikor azt sejteti, hogy szeretne valamit, amennyiben a cél megvalósulásának a másik fél szempontjából sincs akadálya: „lepattanóra beállnék” (rövidített változata annak, hogy az író kér egy tárgyat, ezért mások mellett – valószínűleg az esélytelenek nyugalmával – jelentkezik érte), „jelentkeznék”, „kérném”, „érdekelne” – így, folytatás nélkül, ahogy az előző példák többségében is megfigyelhető. Az ingyenesen elvihető holmikat meghirdető csoportokban jól látható az egy-két szavas tőmondatok előretörése, ami visszavezethető arra, hogy sokszor azé lesz a felkínált tárgy vagy csomag, aki elsőként jelentkezik érte; ezért tehát nem is szerencsés hosszabban írnia annak, aki gyorsan le szeretne csapni a portékára.
A magyar nyelv és a flexibilis szórend „kimaxolása” (kép forrása: a helyesiras.hu Facebook-oldala)
A leegyszerűsített és gyors kommunikációra törekvés a Facebookon megjelentetett álláshirdetések egy része alatt is tapasztalható. Ahelyett, hogy a bejegyzésben megadott e-mail-címen érdeklődnének, vannak, akik a posztok alatt jelentkeznek, közlik a telefonszámukat, vagy tesznek fel kérdéseket, hovatovább a hozzászólók azt is felvállalják a hirdetők és a nyilvánosság előtt, ha valami nem tetszik nekik. Ma már nem szokatlan, ha egy termék-, szolgáltatás- vagy akár álláshirdetést nevető, síró vagy dühös emotikonnal „jutalmaznak”, és alatta megjegyzik, hogy nem találják reálisnak a szövegben feltüntetett összeget vagy a képzettséget illető elvárást. Sőt, ha egy állásajánlatnak tűnő szövegben kávézást emlegetnek, az olvasók hálózatépítési szándékra gyanakodva MLM-et kiálthatnak. Ráadásul ezek az emberek még nem kifejezetten „trollok”.
A troll a Wikipédia meghatározása szerint „az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, a tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbéli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.” Sokan nem saját profilképpel és/vagy névvel kommentelnek, de olyan is előfordul, hogy a bosszantónak vagy érdektelennek vélt cikkek alá valaki bemásolja például a kacsasült elkészítésének módját vagy más receptet.
Minnie egeres hirdetés a „Mi az alja báttya?” – Nyelvtani és egyéb csodák adok-veszek csoportokból oldalon elemezve
Eredeti Shanel és Miklós patkány eladó
A könnyen észrevehető, szándékosságában megkérdőjelezhető hibákat tartalmazó posztok különösen nagy népszerűségnek örvendenek („vegyék fel az orrot és szájat takaró maszklyukat”). Az elrontott feliratok az internet korában nem maradnak titokban, erről a Pesti cetli is tanúskodik. Hasonló szemléltetőanyagokban a helyesiras.mta.hu online tanácsadó portál Facebook-oldala, a helyesiras.hu sem szűkölködik. A bejegyzések alatti kedvelések számát megfigyelve feltűnik, hogy a könnyedebb témák, illetve az időnként a követők által beküldött humorbonbonok az informatívabb, szakmai (és saját) bejegyzések elérésének többszörösével rendelkeznek. Ezt az Instagram-csatornánkon tapasztaltam: a nyelvi pontatlanságot bemutató, megfelelő (#vicces) hashtagekkel ellátott bejegyzések akár az oktató szándékú posztok lájkszámának százszorosát is elérik. A feliratokon kívül a hirdetések szintén gazdag táptalajt jelentenek a hibákat sasszemmel keresők számára. A Facebook apróhirdetéseket közlő oldalát, a Marketplace-t böngészve bárki tapasztalhatja a képek és a szövegek ellentmondásosságát, a slendrián fogalmazásmódot. Kirívó példák sokasága tekinthető meg a „Mi az alja báttya?” – Nyelvtani és egyéb csodák adok-veszek csoportokból elnevezésű, közel 19 ezer tagot számláló privát csoportban.
Humorforrásként szolgál, amikor egy bonyolult írásmódú kifejezést ismerős szavakkal helyettesítenek, úgymint a feltételezhetően népetimológiával keletkezett „hüvely hunor” telefon. Nemritkán találkozunk fonetikusan („Guccsi”) leírt márkanevekkel a piactéren – a Facebook keresője intelligens ugyan, mivel felismeri az elírásokat, ahhoz azonban nem eléggé „okos” az algoritmus vagy a hirdetéseket felülvizsgáló illető, hogy eldöntse, melyik termék eredeti, és melyik nem: ezért fordulhat elő, hogy egy Lancôme márkájú, parfümériából származó illatot „L,a,n,c,o,m,e”-ként próbál eladni egy hirdető, Mickey egérből Miklós patkány, Minnie-ből pedig Menny lett (habár utóbbi az automatikus javítás funkció miatt is megjelenhetett így).
„Költői” szabadság mint szórakoztatóelem
A helyesírási és nyelvtani hibák véletlenek és szándékosak is lehetnek – érdekes, hogy amint valamiről, amit óriási baklövésnek tartottak, egyszer csak kiderül, hogy direkt rontották el, elveszíti a varázsát (lásd a debreceni „fürdőkomplexus” hirdetését, amely addig volt izgalmas, amíg el nem árulták, hogy szándékosan nem „fürdőkomplexum”-ként reklámozták az élményfürdőt). Egy-egy oldal vagy csoport következetesen rosszul írt nyelvezetének használata azonban erősíteni tudja a közösséghez tartozás érzését.
A szándékos és a kínos hiba találkozása (kép forrása: a Ponciusz Pilátusz megmondja Facebook-oldala)
Beszédhibát idéző, sok esetben politikai tartalmú képeket posztol a 2013-as indulása óta 207 ezer kedvelővel rendelkező Ponciusz Pilátusz megmondja adminisztrátora. Az oldal szórakoztató célból jött létre, és aktuális témákat dolgoz fel ironikus módon. Ihletője a Brian életében játszó Michael Palin által megszemélyesített karakter(ek egyike) volt – Pilátus a filmben raccsolva beszélt, ezért a mémeken és a szöveges bejegyzésekben egyaránt l helyettesíti az r betűt („Alien Kövél? Kenyélen és vízen!”). Az álhelytartóval történt üzenetváltásból (aki ezalatt sem esett ki a felvett szerepből) megtudtam, hogy sok Brian élete-rajongó talált rá az oldalra, és az elejétől fogva raccsolva („laccsolva”) kommenteltek – jó érzéssel töltötte el, hogy a „nép” egyből vette a lapot, és magáénak érezte a speciális nyelvet.
Szinte már a felismerhetetlenségig torzítottan ír a 2017 januárjában feltűnt, rövid idő alatt híressé-hírhedtté vált Noemi Vagvölgyi a bejegyzéseiben („csakaz menyena rákba akit el kuldenek”, „ojan szinglivok minta korona viruzs 11utan adiszkoba”), ahol „a magyar nyelvet a földbe döngölő” titokzatos posztoló(k) többek között az SMS- és chatüzenetekben megfigyelhető ékezetnélküliségre, az j-ly keverésére, az igekötők hibás egybe- és különírására, továbbá a szlengre reflektál(nak) – gyakorlatilag egyetlen szó sincs helyesen lejegyezve, nem úgy, mint a feliratos ajándéktárgyaikat árusító webáruházban. A márkához köthetők a hasonló stílusú, szintén 2017-es alapítású Kokszos Károj, Rigobácsi és Piroska a svájcba elnevezésű oldalak is, amelyek kevesebb kedvelővel rendelkeznek, mint a szintén kitalált alak köré szerveződő Noémié.
Tré fa és nice (SZÉP) card: szóviccek és félresikerült fordítások
Fárasztó vagy sem, sokan kedvelik a szóvicceket (kép forrása: Vicc a verza)
Valaki szerint a humor legalantasabb formája, mások imádják, de tény, hogy szóviccek sem csak kis hazánkban léteznek, gondoljunk csak Mihail Pljackovszkij A buta oroszlánkölyök című meséjére. A tízezer kedvelővel rendelkező Vicc a verzán (a vice versa leírását az oldaltól függetlenül is sokan elrontják) naponta többször posztolnak nyelvi humorra épülő képes bejegyzéseket – fájdalmas vagy sem, vitathatatlan, hogy nem bántóak, és sok olvasó napját feldobják ezek a bejegyzések.
Szórakoztató perceket tudnak szerezni a tükörfordítások is, ilyenek többek között a majd’ húszezer tagot számláló, Literálisan tükörfordításban beszélünk elnevezésű csoportban megtekinthetők. Saját készítésű képek, internetes oldalak és kiadványok lefotózott „találatai” mind megtalálhatók itt. Aki örömét leli személynevek, feliratok, címek, márkák és minden más szó szerinti fordításában és magyarosításában, megtalálja a számításait ebben a csoportban.
A rosszul elvégzett munka nem marad titokban – erre is gondoljunk, amikor félvállról veszünk egy fordítási feladatot. A félresikerült végeredményekben többek között a leiterjakab oldalon gyönyörködhetünk, illetve szörnyülködhetünk: felbukkan többek között a „nice card” (mint SZÉP-kártyás fizetési lehetőség) és a „smooth” (mint feltét nélküli) lángos hirdetményének fotója; némelyik annyira kínos és vicces, hogy akár nagyobb odafigyelésre is sarkallhatja a feliratok alkotóit.
Kettő az egyben: a Szövegírót keresel? egyik bejegyzése a Napi helyesírási szösszenetek megosztásában
Nyelvművelők a Facebookon
A szándékos elírásokat alkalmazó szájtok mellett nyelvművelő szándékú oldalak is találhatók a közösségi médiában. Ilyen a humorizálást mellőző hangnem ellenére a helyesiras.mta.hu portál helyesiras.hu Facebook-oldalánál is népszerűbb, helyesírási és nyelvhelyességi kérdésekkel foglalkozó Napi helyesírási szösszenetek, amely mögött a korrektor Kótai Katalin áll. Kata a 2020. novemberi Magyaróra című folyóiratban megjelent, a Mesék helyesírása – a könyvkiadás szerzőközpontúságának hátrányai[3] című cikkemben nyilatkozott, de beszélgetéseink során az is kiderült, hogy Facebook-oldalát az ismeretségi körének szánta, és nagyon meglepte, hogy mára már 20 ezer kedvelője van, akik mind organikus módon, hirdetések nélkül találtak rá. (A Napi helyesírási szösszeneteken olvasható bejegyzések mintájából több oldal is merített; én a Szövegírót keresel? Szövegírás, fordítás, korrektúrázáson osztom meg gyakran elrontott kifejezések helyesen és nem szabályosan leírt változatait.)
A nyelvészeti téma iránt érdeklődők vélhetően ismerik a Szószátyár-csoportot, amely dr. Kálmán László és dr. Nádasdy Ádám professor emeritus klubrádiós műsora után kapta a nevét, és Kálmán az egyik adminisztrátora. A nyílt csoportban élénk viták folynak egy-egy kifejezés használatáról, eredetéről és helyességéről – bár utóbbit nem javasolt firtatni, a nyelvész ugyanis (a kommentelőkkel ellentétben) megengedő álláspontot képvisel a „mi a helyes” és a „miért így használják” jellegű kérdésekben; ne lepődjön meg az anyanyelvünk állapotáért aggódó egyetlen kérdésfeltevő sem, ha olyan választ kap tőle, hogy „attól, hogy mi nem használunk egy szót, még nem kell fennakadni azon, hogy más használja. […] És ha ő maga alkotta meg, azzal sincs semmi baj.”
Ahogy dr. Balázs Géza nyelvész professzor fogalmaz egyik cikkében[4]: „a nyelvtudomány deskriptív (jelenségeket leíró) és nem preskriptív (előíró), különösen nem proskriptív (feketelistákat gyártó). Tudományosan nem indokolható meg, hogy mi a helyes és mi a helytelen, az egyetlen mérce a kommunikációs sikeresség.”
A hozzászólók mindent (is) tudnak (kép forrása: a Viharsarki Kattintós Facebook-oldala)
Fotelharcosok klubja
Jellemző, hogy habár szabadabban írunk az interneten, mégis sokan felróják a hozzászólásokban és a bejegyzésekben, valamint megosztott tartalmakban található helyesírási hibákat. A legolvasottabb online újságok közönségéből legalább egy ember minden bejegyzés alatt lektorért – valójában inkább korrektorért – kiált, de a szerzőkön kívül egymást szintúgy bátran kijavítják, ami miatt úgy tűnhet, hogy több százezer anyanyelvápoló él az országban (nagyon jó kezdeményezés az Anyanyelvápolók Szövetségéé, tudom ajánlani a csatlakozást mindazoknak, akiket foglalkoztat a téma). Ebben az a különös, hogy pont a nyelvészek azok, akik nem fognak helyesírási szótárt lobogtatva replikázni a Facebookon megjelent cikkek alatt, mivel ők tisztában vannak vele, hogy a nyelv nem romlik, csak változik; no és mindenki hibázhat. Ezzel szemben a hozzászólók akkor is meg tudják magyarázni, miért nem jó az, amit a másik írt, ha valamit rosszul gondolnak, vagy nem tisztázott kérdésben foglalnak állást.
Gondoljunk bele, hogy milyen szabályoknak kell kommenteléskor megfelelni. A Facebook alkalmazásában válaszadáskor automatikusan tageljük a címzettet – de ha az első helyen a név áll, akkor vajon utána kezdünk bele új mondatba, vagy a név már a mondat része? Tehát így írjuk le: „@Kiss Béla Megtanulhatnál helyesen írni.”, vagy inkább így: „@Kiss Béla, megtanulhatnál helyesen írni.”? Láttam, hogy valakit megszóltak azért, mert az előbbi (általánosabb megoldás) alapján járt el – habár én még nem olvastam a megjelölésre vonatkozó nyelvtani szabályt, amennyiben valaki ismer ilyet, kérem, juttassa el hozzám az idevágó cikket.
Tibi atya oldalán viselkedésre és nyelvhasználatra egyaránt reflektálnak
A hozzászólásokénál is kötetlenebb a chat formája, ahol az egyébként (közel) hibátlanul írók sem feltétlenül kezdik nagybetűvel a gondolataikat, illetve zárják le azokat mondatvégi írásjellel – még a korrektorok sem mindig ügyelnek erre. Tehát ha gyermekünk vagy a fiatalabb generáció más tagjai a Messengeren vagy egy hozzászólásban hangulatjeleket, rövidítéseket és angol kifejezéseket használnak, ne vonjunk le messzemenő következtetéseket arról, hogy nem tudnak megfogalmazni egy levelet, a különbségekkel ugyanis ők is tisztában vannak – és jó esetben mi sem ugyanolyan stílusban írunk barátainknak, mint egy hivatali ügyintézőnek.
Véresen komolytalan
A magyar („hogy” helyett „h”, „vagyok” helyett „vok”) és angol (lol, omg, yolo) rövidítések, valamint az érzelemjelek az üzenetekben, a hozzászólásokban, a Facebook- és Instagram-posztokban megszokottnak tekinthetők, és nem is mai fejlemények[5], míg más webszövegekben, például cikkekben, termékleírásokban, címekben, reklámokban ritkán használják őket. Ettől függetlenül a közösségi médiában is van egy határ, ezért nevetségesnek tűnhetünk, ha például egy bejegyzés minden mondatára – rosszabb esetben szavára – jut egy emotikon, nagybetűs rész, felkiáltójel (vagy egyéb írásjelek halmozása, illetve kombinációja). Mindegyik fentebb említett gyűjtőhelynek akad külföldi megfelelője: az I’m not reading this lucky charms essay. elnevezésű csoportban például az „eredeti” képernyőfotókon kívül azzal múlatják az időt a tagok, hogy maguk is emojikkal ömlesztett bejegyzéseket gyártanak, valamint felkérik társaikat a magukat véresen komolyan vevő posztok vagy hozzászólások „charmmal” ellátására.
Nincs olyan jelenség, amelynek ne találnánk meg a külföldi megfelelőjét (kép forrása: I’m not reading this lucky charms essay.)
Nincs ezekkel gond, amennyiben a szórakoztatás a cél, a Facebook többek között erre is jó – talán a legjobb – közösségi felület. Egyelőre nem sok olyan cikket, termékleírást vagy bemutatkozást olvasunk, amelyet annyira kötetlennek gondoltak, hogy szándékosan teletömték volna mosolyjelekkel (smiley) vagy helyesírási hibákkal – ha így vetjük virtuális papírra a nyilvánosságnak szánt sorainkat, vegyük figyelembe, hogy hasonló szöveg láttán vagy azt gondolják az olvasók, hogy humorizálunk, vagy nem írunk olyan jól, hogy azzal képesek legyünk kifejezni eredeti szándékunkat. Márpedig azzal szemben, aki írásra adja a fejét, és szerzőként tekint magára, alapvető elvárás a kitűnő fogalmazásmód (és általában a helyesírás is, ennek hiányában együttműködés egy alapos korrektorral). Megint más kérdés, hogy nem mindenki érti az iróniát – de jobb nem ebből a feltevésből kiindulni, hanem felnőtt emberként kezelni az olvasókat; hálásak lesznek érte.
Lábjegyzet
[1] Ld. Kálmán László 2015. Tényleg sikkasztás? Nyelv és Tudomány, 2015. április 8. https://www.nyest.hu/hirek/tenyleg-sikkasztas
[2] Ludányi Zsófia. 2016. Redundancia az orvosi nyelvben: szabad-e vagy kerülendő? Amega 23/4: 33–35. http://real.mtak.hu/46022/1/Redundancia_az_orvosi_nyelvben_u.pdf
[3] Kótis Nikoletta 2020. Mesék helyesírása – a könyvkiadás szerzőközpontúságának hátrányai. Magyaróra II/3–4: 276–280. https://www.szovegirotkeresek.hu/magyarora-folyoirat-mesek-helyesirasa
[4] Balázs Géza 2005. Romlásnak indult…? Nyelvművelés, nyelvi ismeretterjesztés, nyelvtanoktatás. Elektronikus Könyv és Nevelés VII/1. http://www.tanszertar.hu/eken/2005_01/balazs.htm
[5] „Az emotikonok sokkal régebb óta jelen vannak, mint azt legtöbben gondolják. A trencséni levéltár egy 1635-ben keletkezett dokumentumán a város akkori jegyzője egy mosolygós fejecskével jelezte a lap alján az elszámolás helyességét – ezt akár tekinthetjük a legkorábbi szmájlinak. A rövidítésmánia sem új keletű jelenség. A nyelvnek van egy olyan tulajdonsága, hogy törekszik a rövidségre, a redukcióra. A legrégebbi magyar szórványemlékünkben, az 1055-ös Tihanyi alapítólevélben is szerepel az »&« rövidítés (az »és« szóra utal, ami latinul »et«), ahol »Petra« helyett »p&ra« van írva. A középkorban egész rövidítésgyűjtemények léteztek, a latin nyelv mégis élt és virult” – mutat rá Fehérváry-Ménes Anna cikkében dr. Jánk István nyelvész kutató. 2020. Tényleg romlik a magyar nyelv? Nők Lapja Évszakok XXII/4: 116–119.
