Szövegírót vagy korrektort keresel? Megtaláltad! Korrektúra Online = gagyi? Nyomtatott vs. webszövegek

Online = gagyi? Nyomtatott vs. webszövegek

webszövegírás jó helyesírással
Vajon kevésbé fontos a helyesírás, amióta telefonon és számítógépen tájékozódunk a világ dolgairól? Mi az oka annak, hogy az online fellelhető cikkek többségében több helyesírási hiba, képzavar, elütés és pontatlan információ található, mint a haldoklófélben lévő nyomtatott újságokban?

Manapság bárki írhat

álláshirdetés helyesírása

A marketinggel kapcsolatos pozíciókat rendszeresen rosszul írják le – és ha még csak ennyi hiba lenne egy általános hirdetésben…

És meg is teszi, gondoljunk az egyszerű termékleírásoktól kezdve a cégbemutatókon át a blogokig bezárólag a weben megjelenő mindenféle szövegre. Nézzünk meg találomra néhány álláshirdetést: ezek többségében egyszerűen nem kötik ki a kiváló (vagy legalábbis jó) helyesírást mint feltételt. Helyette szóbeli és írásbeli kommunikációs készségről beszélnek. De vajon a kettő (mármint a helyesírás és az írásbeli kommunikáció) nem jár kéz a kézben? Kizárólag az lenne a fontos, hogy valaki el tudjon küldeni egy levelet, illetve képes legyen feltölteni egy bejegyzést, a nyelvhelyességi szempont pedig elhanyagolható? Ezért van, hogy a munkáltatók is „marketing asszisztenst” keresnek marketingasszisztens helyett, vagy „elektronikus tananyagszerkesztőt” elektronikustananyag-szerkesztő helyett? (Holott akit felvennének, nagyon is emberi, a Professionön ugyanis nem kereskednek elektronikus szerkezetekkel – egyelőre.)

Csak a mennyiség lényeges?

Aki az írást szakmaként művelné, feltehetően copywriternek vagy újságírónak áll. Náluk előírás a produktivitás. A mennyiség azonban nem feltétlenül arányos a minőséggel, sőt. A nyomtatott kiadványokon általánosságban véve többen és hosszabb ideig dolgoznak, mint a weboldalakon. Benne van a pakliban, hogy a közbeavatkozók (akiket a következő blokkban nevesítek) egy értelmetlen szöveget annyira átírnak, hogy az „anyja” – vagyis az a szerző, akinek a nevét a cikk alá firkantják – sem ismer rá. A webszövegek többségénél ez az ellenőrzési és javítási fázis részben vagy teljesen elmarad – és ez meg is látszik a színvonalukon.

Mégis rengetegen vannak, akik írásból élnek meg. A „mezei” klienseknek szinte csak az ár és/vagy ismerősei ajánlásai számítanak, amennyiben a kedves ügyfél nem kimondottan nyelvtannáci, ahogyan a nyelvhelyességi szempontot figyelembe vevőket nevezik manapság. (Divatos kifejezés, habár a szép beszéd és írás nem öl, ellenben egymás megbélyegzése nemigen vezetett még jóra.) Ebben az esetben előfordulhat viszont, hogy a beérkező anyag tele lesz elütésekkel, felesleges szóközökkel és frázisokkal, ismétlésekkel, helytelen egybe- és különírással, tárgyi tévedésekkel.

Az is megtörténhet, hogy a pongyola megfogalmazás miatt a megrendelő is legszívesebben átírná azt, de mivel fizetett érte, valószínűleg nem óhajt több pénzt és energiát fektetni a javításba, ezért úgy publikál(tat)ja a cikkeket, ahogyan megkapta. (Megjegyzem, ha a munkáltató még ekkor sem gondol az elvárt mennyiség csökkentésére vagy a szerzők trenírozására, javulás hiányában lecserélésére, akkor megérdemlik egymást, hiszen ez is egy módja a kereslet és kínálat találkozásának.)

Egy szerkesztő mindenekfelett

Mindenki hibázik, és majdnem minden szövegben (könyvekben is) van hiba. Nem mellékes tényező azonban az előfordulásuk gyakorisága. A nyomtatásban megjelenő publikációkat ideális esetben több szem futja át: szerkesztők, korrektor és időnként lektor – értük a mesék helyesírásáról szóló blogbejegyzésemben emeltem szót korábban. Ez a többlépcsős ellenőrzés az, ami a webszövegek túlnyomó részéből hiányzik.

Vannak ugyan online szerkesztők, de ők maguk is inkább írnak, illetőleg marketinges feladatokat látnak el, az oldalukon megjelenő cikkeket pedig abból a szempontból vizsgálják meg, hogy beleillenek-e a honlap arculatába, megfelelnek-e a megadott karakterszámnak, jók-e a kiemelések, találhatók-e bennük bugyutaságok – és ezek szerint nyúlnak bele az irományokba, mármint ha módosítanak rajtuk egyáltalán.

De létezik olyan (fő)szerkesztő is, aki megrekedt Don Quijote szintjén, és csakis a nyomtatásban megjelenő anyagokkal hajlandó foglalkozni. A rábízott netes szövegeket olyannyira figyelmen kívül hagyja, hogy még a Facebook-értesítőkről is leiratkozik, nehogy szembejöjjenek vele kollégái cikkei, mégis nyomást gyakorol rájuk az olvasottsági mutatókat lobogtatva.

Szegény írók! Na de mi van a korrektorokkal?

interneten megjelenő hír szerkesztés előtt és után

Fent egy átnézés előtt publikált hír bevezetője, lent pedig ennek javítás utáni változata olvasható – az olvasószerkesztőknek nemcsak a helyesírási hibákra kell odafigyelniük, de a szóismétlések elkerülését, az érthetőséget és a stilisztikai szempontot is szem előtt tartják

Egyrészt az írás és a javítás külön szakma. Utóbbi – a print magazinok csökkenő megjelenésével párhuzamosan – eltűnőfélben van. Amikor ritkul vagy megszűnik egy újság, esetleg áttevődik a webre, előfordulhat, hogy a szerzőknek is kevesebb munkájuk lesz, és igyekeznek kapcsolataikat bevetve (plusz)munkát találni. Sajnálatos jelenség, és mindenkire hat, aki a szakmában dolgozik – a korrektorokra is, akikre a magánkiadású könyvek többségének elkészítésekor sem gondolnak.

A nyomtatott sajtóorgánumokon edződött szerzők pedig gyakran azt nem veszik észre, milyen különbségek vannak az internetes tartalom és a papíralapú termékek között. A gyorsaság gyakorlásán felül saját hibáikból is illene tanulniuk, mert ugye ha nincsenek korrektorok, akik felülbírálják írásaikat, akkor az olvasók előbb szereznek tudomást a figyelmetlenségükről, mint ők maguk.

Habár kevesen böngészik át az impresszumot, a felhasználókban, akik kommentekben szóvá teszik az újságíró által megengedett trehányságot, tudatosulnia kellene annak is, hogy ideális esetben a magazinok fizetnek korrektort és olvasószerkesztőt (ha már a fárasztó szóvicceknél tartunk, utóbbi nem ugyanazt jelenti, mint az „olvasó szerkesztő”), akikre az online felületeken nem mindig van igény vagy anyagi keret. És ha dolgoznak is, a cikkek százaival nem boldogul el egy vagy két ember, és meglehet, hogy az olyan „apróságokat”, mint az angol és a magyar idézőjel felcserélése, már ki sem javítják. A Napi Nyelvtannáci Facebook-oldalán és több, nyelvészettel kapcsolatos csoportban is képernyőfotók bizonyítják, milyen is az, ha egy szöveget nem néz át egy – jó és alapos – korrektor vagy olvasószerkesztő.

Volt egyszer egy Zsadon

Márpedig ha nincs, aki javítana, a szerkesztő pedig szintén ír, vagy legfeljebb a bejegyzések odaillőségét vizsgálja, ki az, aki nyelvhelyességi szempontból is átfutja a posztokat? Jobb esetben maximalista a szerző, és többször átolvassa cikkét annak közzététele előtt, de egy olyan platformon, ahol a sebesség és a mennyiség a mindenható, sokan feleslegesnek gondolhatják. A nagyobb csatornák, így például az Index is alkalmaz mindkét, fentebb említett pozícióban embert, sőt korábban egy évtizeden át a méltán népszerű Zsadon Béla volt az olvasószerkesztője. Ő nemcsak a helyesírási hibákat gyomlálta ki, de nyelvhelyességi és stilisztikai javításokat is végzett, vagy ahogy Facebook-oldalán írja, „szinte bármilyen kéziratból elfogadható stílusú, szövegminőségű és helyesírású, »nyomdakész« szöveget” farag. Ritka kincs az ilyen szakember, neve fogalommá vált attól, ahogyan „megbélázta” a szövegeket.

Zsadon a híroldalak kapcsán Az online olvasószerkesztő édes keservei című publikációjában magyarázta, miért anakronisztikus a korrektúrázás internetes közegben. Érdemes végigolvasni a cikket, de azt kiemelhetem belőle, hogy amikor a híroldalakon „breaking news”-t emlegetnek, és egymással versengenek, hogy kinél jelenjen meg előbb a hír, nincs idő arra, hogy egy korrektor végigböngéssze a cikket: addigra bizony tízezrek elolvassák, mire ő kijavítja a bejegyzést.

„A hírversenyben helytállni csak gyakorlatilag nonstop hírszolgáltatással lehet. A hazai online hírpiac mai kapacitása azonban még nem nyújt akkora jövedelmet, amiből az újságírói ügyeletek mellé mindig oda lehetne tenni a megfelelő szerkesztői kapacitást is, vagyis előfordulhatnak időszakok, amikor a legyártott tartalom nem a kellő szerkesztés után, sőt esetleg kontroll nélkül, közvetlenül az újságíró kezéből kerül az olvasó képernyőjére.” – áll a bejegyzésben.

Mi a helyzet az egyszerű webshopokkal?

Nincs olyan, hogy egyszerű honlap. Bármi is kerül ki a világhálóra, elérhetővé válik, és véleményt formálhatnak róla. Ráadásul egy céges oldalnál nincs meg az az időkényszer, mint a hírportáloknál, mégis olyanok, amilyenek (itt fotóztam ki cikkekből, videókból és webáruházakból szövegrészleteket). Azoknak a vállalkozóknak, akiknek a fenti kép tanulmányozása után is mindegy, hogy napozó tejet vagy napozótejet árulnak, nincs szükségük weboldaluk felülvizsgálatára. Tényleg. Miért beszélek így hosszú eszmefuttatásom után? Mert semmit sem lehet erőltetni, a 12. akadémiai helyesírási szabályzat betartását sem. Az is igaz ugyanakkor, hogy aki csak túl akar esni a honlap tartalmának feltöltésén, mert nyűgnek tekinti a tartalommarketinget, vagy kizárólag keresőoptimalizálási céllal gondol a szövegekre, jó, ha figyelembe veszi, hogy az elütések elriaszthatják az olvasókat, a Google pedig ezt észlelve hátrébb sorolhatja azokat a cikkeket, amelyeket nem eléggé gondosan jegyeztek le.

Kik vagyunk, és mivel foglalkozunk?

Előbbit itt taglaltuk, de pár mondatban itt is bemutatjuk tevékenységünket. Azoknak segítünk, akik fontosnak tartják, hogy minőségi szövegeket jelentessenek meg honlapjukon, valamint hogy ne hemzsegjenek helyesírási hibáktól a kiadványaik. Azáltal ugyanis, hogy ketten dolgozunk (emitt mutatkoztunk be), a nyomtatott újságok és könyvek többlépcsős ellenőrzését próbáljuk bevezetni a webszövegek szintjén is.

Így történik nálunk egy cikk megírása vagy átfogalmazása:

Niki meg(vagy át)írja a bejegyzést, rákeres a szóismétlésekre, és többször is átolvassa az irományát, mielőtt elküldi Vandának.

Vanda megformázza a szöveget, kijavítja a hibákat. Továbbítás előtt elolvassa még néhányszor, saját magát is ellenőrzi.

– Niki összeveti az előző verziót a Vandáéval, mert szeret a hibáiból tanulni (és magyartanári végzettség ide vagy oda, a Dunning–Kruger-hatás alapján azt hitte, jól fogalmaz és helyesen ír – amíg meg nem ismerte Vandát), amivel pedig nem ért egyet, megvitatja vele.

– Elküldjük a végleges verziót az ügyfélnek, aki vagy úgy tölti fel a szöveget, ahogy elkészítettük, vagy nem (de megkérjük, hogy vegye figyelembe: nem önkényesen javítunk, problémás esetben például nem ódzkodunk segítséget kérni a Nyelvtudományi Intézet tanácsadói szolgálatától sem).

Persze mindezekkel együtt sem biztos a 100 százalékos hibamentesség, de rajta vagyunk az ügyön. Szívvel-lélekkel csináljuk, erről tanúskodik Facebook-oldalunk is, ahol projektjeink mellett gyakran elrontott kifejezések posztolásával igyekszünk rögzíteni a helyes alakot követőinkben. Szolgáltatásainkról, árainkról és a megrendelés menetéről ide kattintva olvashatsz bővebben, kérdéseidet pedig az info@szovegirotkeresek.hu e-mail-címen teheted fel.

 

Frissítés: a cikk rövidített változata megjelent az Édes Anyanyelvünk 2021. februári számában.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó cikkek